A női fehérnemű története 1
A téma mindig is a legellentétesebb reakciókat váltotta ki. A XVIII. század előtt az alsónemű az ing volt, egy hosszú, hálóruhaszerű darab, amelyet férfiak és nők is hordtak egyaránt. A legenda szerint a nagy francia forradalom idején mutatkozott először az igény a hosszú ingtől eltérő fehérneműre, a rendőrök ugyanis azt kérték az emelvényen szónokoló nőktől, hogy szoknyájuk alá húzzanak rövid nadrágot. Így a kánkán egészen más értelmezést is nyerhet. A női bugyi megjelenését az 1800-as évekre vezethetjük vissza, akkoriban pantalló néven egy török stílusú, nagy, bő nadrágot értettek alatta, csipkével, ráncolással az alján, elrejtve az alsószoknyák alatt. Majd fazonja egyre bővebb lett. A szoknya szűkülésével az alsóneműk fazonja is változott. Megjelentek a szoknyabugyik és a térdnadrágok. Az évszázad végére harang alakú szoknyák alatt, illeszkedve a formához, felül szűkebb, alul bővebb volt. Ebben az időben a férfiak számára már az is nagy izgalmat jelentett, ha a hosszú szoknya alól kivillant a női boka, esetleg az alsószoknya csipkerésze. A századforduló idején az anyaghasználatban is fejlődés történt, megjelentek a kézzel készült pamut alsók, a selyem és a csipke használata.
